Amikor meg szeretnénk határozni az ezotéria fogalmát, talán azt mondhatjuk, hogy nem más, mint az életre vonatkozó nagy kérdések megfogalmazása, illetve a történések megfejtése. Amióta az ember gondolkodni képes, folytonosan kutatja, hogy miként működik a világ, és keresi ennek a működésnek a mozgató erejét. A mai korban magát az ezotéria fogalmat sok különféle formában használjuk, sőt az értelmezések terén is találhatunk különbözőségeket. Gyakran titkos tanításokkal hozzák összefüggésbe, ám sok esetben okkult tudományokra, tanokra hagyatkozik. Az ezotériának fontos része a horoszkóp, hisz maga az asztrológia is egy ezotériához szorosan kapcsolódó fogalom. Az asztrológia és a horoszkóp alapja ugyanis nem más, mint a naprendszerben található bolygók állásának, egymáshoz viszonyított helyzetének vizsgálata és az ezekből komoly tudományos alapon levonható következtetések az emberre, a személyiségre vonatkoztatva. Az így kapott információkat felhasználva készülnek a csillagjegyekre lebontott horoszkópok, amik jó szolgálatot tehetnek akkor, ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen események várhatók életünkben és hogyan tudunk azokra kellően felkészülni. Ezen felül persze az ezotériának sokféle tudományos területen is jelentősége van, hisz ismerünk olyan ágazatokat, ahol az alapok ezotériára épülnek, mint az asztrológia, a teozófia, az alkímia, vagy az asztrológia. Ezeken kívül több vallásban fedezhető fel ezoterikus elem, mint a sámánizmusban, vagy akár a buddhizmusban a reinkarnáció eleme. Ha magunkba nézünk, sokan vagyunk úgy, hogy „jaj nem hiszek én ebben”, de azért csak kíváncsiak vagyunk arra, hogy mit jósolnak vajon a csillagok? A horoszkópok minden válfajával találkozhat itt a mi oldalunkon, hétről hétre megmutatjuk, hogy mire lehet számítani párkapcsolat, pénzügyek és egészség terén, de még azt is elmondjuk, hogyan segíthetik életünket az Angyalok. Az Angyalhoroszkóp ugyanis a többihez hasonlóan felhívja a figyelmet arra, hogy milyen hierarchiában „élnek” az angyalok, melyikük miben tud segíteni, mire képes, és hogyan egyengetik utunkat.