Peking — Két, lopott útlevéllel utazó utas is volt a szombat éjjel Vietnam közelében eltűnt maláj gép fedélzetén, ami a szakértők szerint erősíti a terrorcselekmény gyanúját, bár önmagában még nem bizonyíték rá. A vasárnap reggeli órákban a kutatóegységek ismét nekiláttak a Dél-kínai-tenger felett eltűnt Boeing 777-200-as keresésének, a még szombaton talált két olajfolt környékén kutatnak a roncsok után. A hatóságok közben megtalálták a lopott útlevelek osztrák és olasz tulajdonosait, akik mindketten igazolták: úti okmányaikat az elmúlt két évben Thaiföldön fújták meg, amit ők be is jelentettek. Ennek fényében érthetetlen, hogy vehetett jegyet, és szállhatott fel a repülőre két ismeretlen személy az illegális papírokkal, illetve az sem világos, ha valóban terrortámadás történt az MH370-es járat fedélzetén, miért nem vállalja már lassan 48 órája egyetlen szervezet sem a felelősséget érte. A Malaysia Airlines Boeingje szombaton, nem sokkal éjfél után indult el Kuala Lumpurból, a menetrend szerint reggel fél hétre kellett volna Pekingbe érnie. Ám két órával a felszállás után, alig 200 kilométerre a vietnami partoktól, a gép váratlanul eltűnt a radarról, és a rádióhívásokra sem reagált többet. A földi irányítás szerint nem adtak le vészjelzést, bár egy a közelben repülő kínai gép pilótája tegnap azt állította: az MH370-es eltűnése után őt arra kérte a torony, lépjen kapcsolatba a géppel, amit ő meg is tett. Ám hiába létesített rövid rádiókapcsolatot, csak pár másodperces, értelmetlen motyogást hallott, majd ez a kapcsolat is megszakadt.