Nem lehet előre tudni, hogy a 2014 - 2015-ös közalkalmazotti bértábla mikor és miként fog változni. Azt viszont tudhatjuk biztosra, hogy a bértábla az eltelt 5 esztendőben nem változott semmit. Ebből annyit lehet kiszűrni, hogy a közszférában dolgozók fizetése nem változott az 5 év során. Ez azért van, mert befagyasztották a közalkalmazotti béreket. Viszont az is tény, hogy 2014-ben eltolódhat pozitív irányba a tábla, de ehhez nagyon sok tényezőnek kell egyben lennie. Lehet, hogy a GDP-kiadás növekedés 1,5%-al magasabb lesz majd, viszont akkor nem fog változni a közalkalmazotti bér. Csak azok a munkavállalók számíthatnak fizetésemelésre a közszférában, akiknek nem éri el a minimumot a mostani kézhez kapott nettó bére. Ez azt vonzza maga után, hogy a többet keresők fizetéséből vesznek le, hogy kompenzálják a kiskeresetűekét. Nagyon nehéz követni a helyzetet, ezért kell egy kis idő, amíg az ember kiismeri magát a témában. Tehát a közalkalmazotti bértábla lényege, hogy megmutassa az egyes osztályba tartozó közalkalmazottak fizetésének mértékét. Persze a munkaviszony idejétől is függ, hogy kinek mennyire emelkedik a fizetése. Azt 100%-ra lehet mondani, hogy ami a garantált havi illetményt jelöli, tehát az első osztály a táblázatban, az nem fog változni. A szakképzettség és a végzettség alapján fogják besorolni az embereket. Ez annyit jelent, hogy az a közalkalmazott, aki alapfokú végzettséggel rendelkezik az A típusba fog tartozni. Akinek pedig doktori címe van, azaz a legmagasabb osztályba tartozó emberek csoportja pedig J-vel lesz jelölve. Ezeken a csoportokon és fokozatokon belül differencialitás fedezhető majd fel, tehát eltérnek egymástól azért, mert eltérő keresetek lesznek. A pedagógusok részére lesz majd némi változás, amint az elmúlt hónapok híreiből ezt tudni lehet. Az ő bérüket némileg már emelték ez folytatódni fog remélhetőleg, bár arra lehet számítani, hogy ezt több felvonásban valósul csak meg. Az első ilyen felvonásban 20-25 ezer forintos fizetésemeléssel lehet majd kalkulálni. A minősítés rendszere is meg fog változni. Az egyetemet végzett tanárnak a fizetése 172,9 %-a lesz a minimálbérnek, ez lesz az illetményalap. Aki pedig főiskolát végzett az 157,8 %-kal számolhat.