Föld, föld! A mezőgazdaság hozzájárulása nélkül nincs életképes nemzetgazdaság – vágta a szemünkbe Orbán Viktor szombaton, Gödöllőn, a Magosz tisztújító küldöttgyűlésén, és ha arra gondolunk, mit köszönhet a nemzeti jövedelem az agráriumnak, hát igazat beszél. A kormány megtette, amit tehetett: “elűzte a kísértést, hogy a magyar földet elérje a legnagyobb veszedelem, hogy a kommunisták maradványai a liberálisokkal karöltve külföldiek, spekulánsok és kalandorok kezére játsszák”. Ebben azonban már nem vagyunk biztosak. Külföldiek kizárva, de hogy az új földtörvénnyel a termőföld “mindenki mást megelőzően” a helyben lakó gazdák tulajdonában és használatában maradt, s főként, hogy elkerülték a spekulánsok… Túl sok helyben lakó gazdát láttunk-hallottunk, akiket bizony megelőzött némely kalandor tülekedő. Tiszafüreden például legalább is erős a gyanú, hogy a Fazekas Sándor miniszterhez (és fideszes körökhöz) erős baráti szálak fűzik azt a vállalkozót, aki úgy nyert földpályázatot, hogy az állattartáshoz mit sem ért. A baráti szálak nagyon erősek lehettek, ha egyszer a szarvasmarhák lépfenés megbetegedését, elhullását el lehetett hallgatni, amíg – a rendőrség szerint – a feldolgozott állatok húsát el nem adták egy közétkeztetéssel is foglalkozó vállalkozónak. A feketén értékesített hús pedig elkerülte még a Fidesz által értelmetlenül átszervezett rendszer hatósági vizsgálatát is. A következményt tudjuk. Maga a miniszter azért nem annyira barátkozó, hogy vágóhídra menjen: ahhoz, hogy a közvéleményt tájékoztatni lehessen, az ügyben intézkedő hatóságoknak a szükséges ismeretek birtokában kell lenniük – hagyja nyitva a menekülés kiskapuját: hivatalosan későn értesültek a történtekről. A miértről hallgat. “A hozzáértés, a tudás és a szorgalom az előttünk álló évtizedben fel fognak értékelődni”- mondta a kormányfő Gödöllőn, bár – packet a tiszafüredi példa mutatja – nem minden friss földtulajdonosnak adattak meg ezek az értékek. Magyarország sokat tanulhat a gazdáktól, mert ők pontosan tudják, vetés nélkül nincs aratás, amit az egész országnak meg kell tanulnia – tette hozzá. Tanuljuk, tanuljuk, ha másként nem, hát lépfenésen. Míg mi tanulunk, az anthraxos húsból gyerekeknek, időseknek főző vendéglátós a csapatával a strandfoci bajnokság tiszakécskei fordulójában múlatta az időt. Friss Róbert