Elengedték a makói nemi erőszakkal gyanúsított férfit Visszavonta vallomását az a 24 éves makói nő, aki azt állította, hogy június 1-jén két férfi megtámadta, és egyikük megerőszakolta – közölte a rendőrség kedden. A nő csütörtökön tett bejelentést arról, hogy négy nappal korábban Makó központjában két férfi megtámadta, megverte, majd egyikük megerőszakolta. A rendőrség a terhelő vallomások, házkutatáskor beszerzett tárgyi bizonyítékok, poligráfos vizsgálat, pszichológusi vélemény alapján életveszélyt okozó testi sértés és szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki egy férfit, majd őrizetbe vette . Az ügyészség indítványára a bíróság szombaton elrendelte az előzetes letartóztatását. A nyomozók kedden ismét, akkor már negyedszer kihallgatták a makói nőt. Ekkor visszavonta a korábban tett terhelő vallomásait, és úgy nyilatkozott, hogy csak kitalálta a bűncselekményt. A rendőrség a vallomás után kezdeményezte a férfi szabadlábra helyezését. A rendőrség hamis vád bűntettének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tesz a nő ellen a Szegedi Nyomozó Ügyészségen. A nő a nyomozók többszöri kérdésére is határozottan állította, hogy nem külső nyomásra vonta vissza vallomását.