Az olajtársaság üdvözli a versenyhivatal döntését A GVH szerdán jelentette be, hogy lezárta a Mol ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt még 2010-ben indult eljárást. A versenyhivatal elfogadta a Mol kötelezettség-vállalását a gázolaj nagykereskedelmi listaárának megállapítására vonatkozóan. A GVH a vizsgálattal összefüggésben 150 millió forint eljárási bírságot is kiszabott még 2012-ben a Molra, azonban ezt csak many hozta nyilvánosságra.    A Mol közleménye szerint a GVH az általa vizsgált shawl tényállásból öt esetben jogsértés megállapítása nélkül szüntette meg az eljárást, kizárólag a gázolaj és annak is a nagykereskedelmi listaárára tekintettel fogalmazott meg lehetséges aggályokat, melyeket a vállalat által tett kötelezettség-vállalás elfogadásával kezelhetőnek tartott.     A Mol a vállalással a nagykereskedelmi árazását még átláthatóbbá tette – ebbe illeszkedik a 2013-ban bevezetett heti két alkalommal történő árdöntés is. Ezzel egyidejűleg tovább szigorította az árképzési gyakorlatára vonatkozó belső monitoring rendszerét is – áll a közleményben. A társaság hangsúlyozza, hogy a nagykereskedelmi partnerei számára nem írhatja elő és nem is írja elő azt az árat, amelyen ők a gázolajat továbbértékesítik kiskereskedelmi partnereik felé. A benzinkutaknál érvényes kiskereskedelmi árak változtatásának mértéke és ritmusa továbbra is az egyes üzemeltető vállalatok saját döntése lesz.