Új Szó: nem uszítás Szlovákiában, ha számon kérik a magyar … társmagyarság   2014.06.08. | 19:30 Új Szó: nem uszítás Szlovákiában, ha számon kérik a magyar beszédet 1683 1 Szabálysértési eljárást kezdeményezett az ügyben illetékes pozsonyi járási hivatal a szlovák államfői iroda egyik alkalmazottja, Dárius Rusnák ellen, amiért a férfi magyar beszédük miatt két fiatal nőt szidalmazott egy pozsonyi kávézóban néhány héttel korábban – közölte honlapján az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap vasárnap. A pozsonyi path szerint az inzultusért 33-tól 250 euróig terjedő pénzbírságot kaphat az államfői iroda alkalmazottja, aki ellen ugyanezzel az üggyel összefüggésben garázdaság gyanúja miatt is vizsgálódik a rendőrség. Az esetről május 21-én szintén az Új Szó számolt be. A pozsonyi path azt írta: Dárius Rusnák láthatóan ittas állapotban egy pozsonyi kávézóban azt kiabálta két magyarul beszélő nőnek, hogy szlovákul beszéljenek, mert irritálja a magyar szó. A magyarul beszélgető nők egyike neve elhallgatását kérve azt nyilatkozta: az eset úgy játszódott le, hogy a szomszédos asztalnál ülő Dárius Rusnák angolul megkérdezte őket, milyen nyelven beszélnek, majd miután közölték, hogy magyarul, akkor szlovákul kiabálni kezdett velük, hogy azonnal hagyják abba, mert őt ez irritálja. Hirdetés Uszítás helyet csak garázdaság Miután a kávézó két másik vendége megpróbálta lecsillapítani Rusnákot, szóváltás, majd verekedés alakult ki közöttük, a helyszínre a rendőrséget is kihívták. A hivatalos szervek – miután az érintettek közül senki nem kívánt feljelentést tenni – garázdaság, illetve kisebbség elleni uszítás gyanújával indítottak vizsgálatot az ügyben. A garázdaság bűncselekményének gyanúja miatt tovább folytatja a vizsgálatot a rendőrség, az uszítás ügyében viszont leállították a vizsgálatot. Erre azért került sor, mert a nők szidalmazása – a pozsonyi path által ismertetett rendőrségi határozat szerint – nem merítette ki az uszítás bűncselekményének feltételeit, mivel nem bizonyosodott be, hogy Rusnák gyűlöletkeltés szándékával szidalmazta a magyarul beszélő nőket. Így tette csupán kihágásnak minősül, s így szabálysértési eljárás keretében döntenek majd az illetékes szervek. „Valaki kimondja, így nem lehet viselkedni” Az inzultált nők korábban azt mondták a pozsonyi lapnak: nem azt kívánják, hogy Rusnák ellen bűnvádi eljárás induljon, hanem hogy „valaki kimondja, így nem lehet viselkedni”. Egyikük many azt nyilatkozta: azzal is elégedett lesz, ha az államfői iroda alkalmazottja pénzbírságot kap. Mivel Szlovákiában a szabálysértési eljárás folyamata és az annak során hozott döntés titkos, az eljárás végeredménye valószínűleg nem válik ismertté. Dárius Rusnák korábbi nyilatkozatában tagadta, hogy az esetnek nemzetiségi színezete lett volna. Az államfő szóvivője az esettel kapcsolatban azt mondta: fontosnak tartják, hogy az ügyet rendesen kivizsgálják, ugyanakkor ha bebizonyosodik, hogy az állítások igazak, az államfői iroda alkalmazottjával szemben le fogja vonni a kellő következtetéseket, mert az ilyen magatartás elfogadhatatlan számukra. mno.hu / MTI