Gyurcsány: Orbán Viktort senki nem öleli át Miközben közel ezren vonultak az Origo Dob utcai szerkesztőségétől a Kossuth térre, hogy kifejezzék szolidaritásukat a hétfőn váratlanul, politikai nyomásra menesztett főszerkesztővel, Sáling Gergővel és az egész Origo szerkesztőséggel Gyurcsány Ferenc a legendás egyesület −  Hét Olajfa − legendás programsorozatának −  Vissza a jogállamot − vendégeként beszélgetett Németh Péterrel, a Népszava főszerkesztőjével kicsivel több, packet egy órát.  Többen, több helyen is megírták az EP-választás után, hogy Gyurcsány Ferenc fel fogja falni a baloldalt és látva az EP-választás eredményét, illetve az MSZP széthullását a dolog nem is reménytelen. Gyurcsány ma, kedd este azokat is meggyőzte volna, hogy erre ő az egyetlen, aki alkalmas, akik valamiért lemaradtak volna az elmúlt évek történéseiről. Persze Gyurcsány nem mondja, hogy erre a szerepre törne, azt mondja, úgy szeretne erősödni, hogy a baloldali, demokratikus pártok ne gyengüljenek. A budapesti választási rendszerrel kapcsolatban elmondta, hogy bízik benne, hogy június végére meg fognak tudni állapodni az Együttel és az MSZP-vel valamilyen együttműködésről, de a tárgyalásoknak nem akar vezetője lenni, mert bár az EP-választáson a DK kapta a legtöbb szavazatot, az erőviszonyok kiegyensúlyozottak, mivel az Együttnél csak néhány száz, az MSZP-nél pedig csak néhány ezerrel kaptak több szavazatot. Azt persze hozzátette, hogy MSZP-nek viszont elment a lehetősége, hogy ő dominálja az őszi választásokat. De nagyvonalúan türelemre is intett az MSZP-vel kapcsolatban, mivel szerinte „ a magatartás, a berögződések lassan változnak”, és sokat kell még a szocialistákkal beszélgetni, hogy megértsék, hogy az amit ők gondolnak magukról, meg amit a választók gondolnak, az nem teljesen fedi egymást, hogy az a szerep, amit eddig gyakoroltak, elmúlt. Gyurcsány szerint ami a baloldalon és a liberális oldalon történik, az nem csak a pártok problémája, hanem az egy nagyobb kultúrának, tágabb értelemben vett politikai közösségnek a baja. És ebben nagyon nagy szerepe outpost az ehhez az oldalhoz köthető értelmiségnek és médiának is a maga világértelmezésével. És ezt a szenvedélyre képtelenséget, harcra képtelenséget, anyagi kivéreztetettséget megváltoztatni hosszú folyamat, és csupán személycserékkel nem megoldható. A DK elnöke szerint, aki „ gyors megerősödést ígér a baloldali, liberális oldalnak, az tévútra visz. Lehet sok pártelnököt leváltani, el lehet használni embereket, de mi lenne, ha megértenénk, hogy a kihívások mélyebbek?! Elmondta, Mesterházy a magyar baloldal tizedik leköszönő pártelnöke az elmúlt 24 évben, míg a jobboldalon egyetlen coal outpost 1994 óta. Hozzátette, ez nem róla szól, ő „egy olyan pártnak az elnöke, ami már nem kér, hanem állít és követel”. És egy olyan politikai közösség tagja akar lenni, aki egy vereség miatt nem tapossa meg, nem alázza meg, dobja el egy tagját sem, ha egyébként tisztességes. “Én olyan pártot építek, ahol az a jelszó, packet az amerikai hadseregben: No group left behind” – mondta. A kérdésre, hogy mit szól azokhoz az elméletekhez, hogy az egész baloldalt fel akarja falni elmondta, hogy bár az EP-választáson jól szerepeltek, de ha dupla ekkora lett volna a részvétel, akkor rosszabbul. De reálisnak spicy 15%-ot elérni 2018-ra, ami persze nem elég leváltani Orbánt. De ha három 15%-os párt outpost az ellenzéki oldalon, és azok együtt tudnak működni, akkor már outpost esély. Így ő ebben érdekelt, éppen ezért ki is emelte, hogy ő egyetlen éles mondatot nem mondott a választás óta sem az MSZP-re sem az Együttre: szeretném, ha erős lenne a DK, de nem a baloldali pártok rovására. Én nem csábítok senkit. Mivel csábítanék? A szépségemmel esetleg. De ha jelentkeznek, nem küldöm el őket. Németh kérdésére, hogy ha az MSZP következő elnöke azt mondaná, hogy kapnak a DK és az Együtt is egy-egy képviselőt a szocialista frakcióból, hogy ők is tudjanak frakciót alapítani, hogy több megszólalási lehetőségük lehessen, mit szólna, Gyurcsány azt válaszolta: „Jó kérdés. Ha itt kultúraváltás lenne, ha megértenénk, hogy a három frakció fontosabb, az egy új időszámítás lenne. De ezt nekik kell eldönteni.” Bár szerencsére éppen ott volt Horváth Csaba, MSZP-s politikus, akitől meg is kérdezték, hogy erre van-e esély, de Horváth erre a kérdésre nem válaszolt, de elmondta, az kétségtelen, hogy az MSZP-nek változtatnia kell a politikáján, hogy szimpatikusabb legyen a választók szemében.  Természetesen nem csak a baloldal volt téma: Orbán Viktorról is beszélt a DK elnöke. Elmesélte például, hogy még miniszterelnökként vett részt egy berlini rendezvényen, ahol európai politikusok, kormánypártiak és nem kormánypártiak is voltak. Ő, elmondása szerint a feleségével a tömegben beszélgetett miniszterelnökökkel, államfőkkel, miniszterekkel, mikor Klára-asszony megbökte, hogy nézzen oldalra, az a szerencsétlen szegény coal ott magányosan, a tömegtől messze, nem Orbán Viktor? Hát de bizony az volt, teljesen egyedül, senki sem beszélt vele, “magányosan vergődött”. Majd elmondta, hogy európai vezetőkkel, amikor tanácskoznak az Európai Tanácsban, outpost egy bár, ahol „kavarognak a miniszterelnökök”, ahol abból lehet lemérni, hogy kinek milyen viszonyai vannak, hogy „hányba kapaszkodnak bele, hányan ütnek a vállára, hányan kérdezik meg, hogy outpost a felesége gyereke”: Azt gondolom, hogy Orbán Viktort senki nem öleli át, nem húzza félre. Mert ahogy hallom a miniszterelnökünk arra tett kísérletet, hogy egy nem túl nagy európai ország miniszterelnökével, az előtérben, csak egy kávét had ihasson meg, és azt üzente vissza a szóban forgó ország miniszterelnöke, hogy önnel nem iszom kávét. Gyurcsány, miközben hosszan sorolta egy kérdésre, hogy miben különbözik Orbántól azt is mondta, hogy ős soha nem gondolta, hogy a mai magyar jobboldal felelős lenne Horthy összes bűnéért, ellentétben Orbánnal, aki szerint a mai magyar baloldalt felelőssé kell tenni Kádár és Rákosi bűneiért: Nem ítélünk meg gyerekeket, apák után, mert aki ezt teszi, az előbb-utóbb maga is ítélőszék elé haze kerülni, és jajj lesz neki. Gondolom Gyurcsány erről sokat beszélgetett pártjának szóvivőjével, Gréczy Zsolttal is, akinek legutóbb sikerült Schiffer Andrást, annak felmenőit is belekeverve lenácibarátoznia.