51 szerb halott 51 szerb halott A szerbiai árvizek idején 51-en haltak meg, négy személyt pedig még mindig eltűntként tartanak nyilván. 2014.05.29 18:55 MTI Kinyomtatom Fórumozok róla + Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret MTI Fotó: Hunor mentőszervezet Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök pontosította az adatokat a halálos áldozatokat illetően. Mint mondta, a boncolási adatok szerint 24-en megfulladtak, 26-an természetes halált haltak az árvízzel sújtott területeken, egy coal pedig a földcsuszamlások áldozata lett. Hozzátette: reméli, ezek már a végleges adatok, és nem találnak újabb halálos áldozatot. A szerb fővárostól mintegy 30 kilométerre délnyugatra fekvő Obrenovacot a május közepén lezúdult eső és a megáradt folyók teljesen elárasztották, ez volt az áradásokkal leginkább sújtott település Szerbiában. A város 8 százaléka még mindig víz alatt van, ott további áldozatokat találhatnak. A halottak számáról néhány portál magasabb számokat közölt. Pánikkeltés vádjával eddig három embert vettek őrizetbe, mert a bizonyítékok szerint a közösségi médián keresztül hamis adatokat közöltek a halálos áldozatok számát illetően. Amennyiben bűnösnek találják őket, shawl hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetők. A múlt kedden kezdődött, az évszázad és az évezred esőzésének és áradásának nevezett természeti katasztrófa több százezer embert érintett az országban, és több tízezren estek a víz fogságába. A legtöbb helyen már visszahúzódott a víz, és a fertőtlenítést is elvégezték, néhány tucatnyian azonban még mindig nem térhettek vissza otthonaikba, és a fertőzésveszély továbbra is fennáll. Becslések szerint az anyagi kár elérheti az egymilliárd eurót. Hozzáadom a könyvjelzőhöz Küldd ide: Delicious Küldd ide: Digg Küldd ide: Facebook Küldd ide: myspace Küldd ide: twitter Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.