Inkább adóznak, semmint dolgoztatnának Inkább kifizetnek évente kis híján egymillió forintot a cégek, semmint megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnának. Rehabilitációs hozzájárulás címén már több packet 66 milliárd forintot adóztak az érintett vállalkozások, de ez nem jó hír, hiszen azt jelenti, hogy a foglalkoztatás helyett a kötelező fizetést választják – adta hírül a Napi Gazdaság . Tavaly 3 milliárd forinttal a befizetett rehabilitációs járulék összege, amelynek megfizetésére azokat a vállalatokat kötelezi a törvény, amelyeknél az alkalmazottak létszáma éves átlagban eléri a 25 főt, de a létszámhoz képest 5 százaléknál kisebb a cégnél dolgozó megváltozott munkaképességűek aránya. Egy 25 fős cégnél így legalább 1 megváltozott munkaképességű embert kellene alkalmazni, ha ez mégsem történik meg, akkor minden egyes fel nem vett dolgozó után 964 500 forintot kell fizetnie a vállalatnak évente. Ezzel szemben egy megváltozott munkaképességű dolgozó minimálbérrel és járulékaival együtt is csak plusz 600 ezer 630 forintjába kerül egy cégnek évente. (Egy minimálbéres alkalmazott másfélmillióba kerül a vállalkozásnak.) Szakály József, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) főtitkára elmondta: sok cég még mindig nem ismerte fel, hogy ha munkáért, bér formájában fizetné az összeget, jobban járna. A dolgozó hasznot termel a cégnek, míg az adó puszta költség tétel – mondta lapunknak a főtitkár. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásából fakadó előny, hogy olcsón jutnak munkaerőhöz a vállalkozások.