A világ legértékesebb cégei: Google, Apple, IBM gazdaság   2014.05.23. | 22:27 A világ legértékesebb cégei: Google, Apple, IBM 2214 0 A Millward Brown által évről évre összeállított 100-as BrandZ toplistán a világ azon cégei, illetve márkái találhatók, mely aktuálisan éppen a legnagyobb értéket képviselik. A 2014-ben publikált lista első helyén a tavaly még második Google található, melynek értéke jelenleg mintegy 159 milliárd dollárra tehető: a keresőóriás értéke egy év alatt mintegy 40 százalékkal nőtt. Ez az összeg átszámítva mintegy 35 ezer milliárd forint – hazánk államadóssága jelenleg ennél körülbelül 10 ezer milliárd forinttal alacsonyabb. A képzeletbeli dobogó második fokára a korábbi első állhat fel: az Apple egy év alatt 20 százalékot vesztett értékéből, de még így is mintegy 148 milliárdot ér. A bronzérmes pozíciót illetően nem történt változás, vagyis 4 százalékos csökkenést követően az IBM maradt a harmadik helyen, és jelenleg mintegy 108 milliárd dolláros értéket képvisel. A negyedik helyre a 29 százalékot, illetve három helyet javító Microsoft jött fel a maga 90 milliárd dolláros summájával. Hirdetés Az első négy helyen tehát technológiai cégek figyelnek, melyek összértéke meghaladja az 505 milliárd dollárt. Az ötödik helyen aztán a hamburgergyáros McDonalds következik, mely 5 százalékot és egy helyezést bukott, a hatodik pedig a 3 százalékot javító, de egy helyet még így is elbukó Coca-Cola. A Facebook a huszonegyedik, a Samsung a huszonkilencedik, a LinkedIn a hetvennyolcadik, az Intel pedig a nyolcvanhatodik helyen található – a legértékesebb autógyártó jelenleg a Toyota, mely a világ huszonhatodik legértékesebb cége. László Ferenc www.technet.hu