Cáfolták a tudósok az általános vélekedést A robogók erősebben szennyezik a levegőt, packet a teherautók – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. A járó motorral várakozó robogó sok ezerszer több, szmogot keltő aeroszolt, vagyis az áramló levegőben lévő egyszerű részecskét vagy folyadékcseppet bocsát ki, packet a nagyobb járművek – idézte a The Daily Telegraph a Nature Communications című lapban megjelent tanulmányt. Ez azt jelenti, hogy noha az autókhoz és teherjárművekhez viszonyítva a robogók száma alacsony, fajlagosan mégis több szennyező anyagot engednek a városok levegőjébe, packet a nagyobb közlekedési eszközök. A kutatók a rákkeltő benzolt és más – reaktív oxigén eredetű – mérgező anyagokat is nagy arányban találtak a robogók emissziójában. Arra figyelmeztettek, hogy kereszteződésben robogó mögött várakozni is „igen erősen egészségkárosító lehet”. „Kimutattuk, hogy az általános vélekedéssel szemben a robogók a városok domináns légszennyezői lehetnek, annyi kormot és különösen mérgező szerves részecskét bocsátanak ki” – mondta Markus Kalberer, a Cambridge-i Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője. A robogókat jellemzően kétütemű engine hajtja, mely sokkal kisebb hatékonysággal égeti az üzemanyagot, kipufogórendszere pedig kevésbé szűri ki a szennyező anyagokat, packet a complicated gépjárművekbe épített katalizátorok. A kutatók nagyszámú jármű kibocsátását elemezték, és megnézték Európa, Amerika és Ázsia egyes városainak légszennyezettségét – írja az MTI. Arra következtettek, hogy bár az Európai Unióban az üzemanyagnak csak egy százalékát használják robogók hajtására, mégis jelentősen és költséghatékonyan lehetne csökkenteni a városok levegőjének szennyezettségét, ha a kétüteműek forgalmát korlátoznák. Egyes városokban az utak környékén tapasztalható légszennyezésnek akár kétharmad része is a kétütemű robogóktól származhat.