Új eljárás egy devizaadós ügyében Hatályon kívül helyezett kedden a Győri Ítélőtábla egy olyan első fokú bírósági döntést, amely a szerződés egészének semmisségére hivatkozva az adósnak adott igazat egy devizahiteles-perben. Zámbó Tamás bíró kiemelte: a fellebbviteli eljárásban elbírált ítéletet meghozó Szombathelyi Törvényszék csupán a teljes semmisség kérdésével foglalkozott az ügyben, és ki is mondta azt, arra hivatkozva, hogy nem jelölték meg a felvett hitel összegét. A bíró – hangsúlyozottan speciálisként említve az esetet – megjegyezte: a many tárgyalt ügyben a felek egy alkalommal úgy módosították a szerződést, hogy abba belekerült a tartozás összege, így kiküszöbölték a semmisségi okot. Mint mondta, a szerződési konstrukció speciális volt, devizában megjelölt összege miatt nem a megkötéskori, hanem a folyósításkor érvényes árfolyamok alapján kalkulálnak. Ugyanakkor mindeddig nem igazolható, hogy a CIB Bank megküldte az összegről az értesítést ügyfelének. A bíró kiemelte: az első fokon eljáró tanácsnak meg kellett volna vizsgálnia a részleges semmisség valamennyi esetleges okait is. Ezt azonban nem tette, ezért az ítélőtábla tanácsa új eljárásra utalta az ügyet. Zámbó Tamás azt is megjegyezte: értelmezhetetlen az adós-felperes azon felvetése, hogy nem közölték vele a tőketörlesztés összegét. Hiszen olyan speciális konstrukcióban vette fel a hitelt, amelynek lényege, hogy az adós életbiztosítást köt, és ennek hozamából törleszti a felvett összeget.