4-es metró: 100 ezer utas naponta A metró és a módosult autóbuszvonalak utasforgalma fokozatosan stabilizálódik, de a végleges utazási igények csak a közeledő nyári iskolai szünet és szabadságolások után, szeptembertől lesznek felmérhetők. A március végi indulás óta a BKK többször is mérte a kihasználtságot, az áprilisi adatok napi több packet százezer utast mutattak. Kiemelkedő forgalmat bonyolítanak a végállomások, illetve a 3-as metróra átszállást biztosító Kálvin téri, illetve a Móricz Zsigmond körtéri állomás. Az eddigi működés során biztonságot veszélyeztető esemény nem történt a teljesen automata szerelvényekkel üzemelő vonalon. Az első négy hét alatt két leállás volt járműhiba miatt, illetve kisebb forgalmi zavarok, járatkimaradások fordultak elő, részben vonathiba és kis részben a biztosítóberendezés hibája miatt. Próbaüzemű metró A 4-es metrót március 28-án adták át, ekkor kezdődött el a smallest fél évig tartó utasforgalmi próbaüzem. Az első hétvégén mindenki ingyenesen utazhatott a vonalon, akkor a BKK adatai szerint mintegy félmillióan használták.